Sokan gyűjtünk valamit az életünk során. Legfőképp gyerekkorunkban valamilyen játékot, kártyát, bélyeget, kisautókat stb. Ez evolúciós szokás. De van, akinél ez a szokás túlmutat az egészséges határon.
Előfordulhat, a szomszédunk kezdi el a kényszeres gyűjtögetést. Gyakorlatilag bármi lehet a gyűjtés tárgya, papírok, dobozok, kisállatok, étel, szemét, de szélsőséges esetben még a saját ürülékét is képtelen lesz a beteg eltüntetni. Amikor már a szagok is elviselhetetlenek lesznek vagy megjelennek a bogarak, fertőzésveszély lép fel, akkor szokott felmerülni a kérdés:
Mit tegyünk? És ki tehet erről?
Fontos tudni, a kényszertakarítás, vagy extrém takarítás csak ideiglenes megoldást jelent. A kényszeres gyűjtögetés ugyanis egy komoly betegség. Bár a szakmai berkekben megoszlik a megítélése, 2013 óta önálló betegségként tartják számon.
Komoly probléma, hogy az ilyen emberek tiszta tudatúak, és leginkább érzelmi motiváltságból fakad a gyűjtögetési kényszer.
Amit tudni lehet a kényszeres gyűjtögetőkről, hogy képtelenek megválni a felhalmozott dolgaiktól. Emellett személyiségükre jellemző még a határozatlanság, a döntésképtelenség, a megfelelni akarás és a kerülő magatartás.
„Rettegnek a hibázástól, emiatt halasztgatják feladataikat; úgy érzik, mindent nagyon jól kéne csinálni, arra pedig még ‘nincsenek felkészülve'” – írta Haraszti László pszichiáter, /Demetrovics Zsolt, Kun Bernadette – Addiktológia alapjai IV. könyvében/ a betegre jellemző viselkedésről.
Szorongás tölti el őket, ha valaki meg akarja szabadítani valamely általa birtokolt tárgytól. Ezért nem érdemes rárúgni az ajtót a betegekre és nekilátni a szelektálásnak.
„A kényszeres gyűjtögetés nem vezethető vissza egy bizonyos traumára, méltánytalanságra, szó sincs arról, hogy valaki egy megrázkódtatás után bezárkózik, és elkezd gyűjtögetni – mondja Haraszti László. – A betegség kora kamaszkorban kezdődik, és körülbelül 25-30 éves korra teljesedik ki. Addigra teljesen úrrá lesz a betegen a határozatlanság, a döntésképtelenség arra vonatkozóan, hogy megváljon-e egy-egy holmitól, vagy ne.”
Mivel a lakás élhetetlenné válik, ezért ő maga is elhanyagolt lesz. Így ha a környezetünkben olyan személy él, akin a fenti tünetek együttesen fellelhetőek, akkor bizony van okunk a gyanakvásra.

Viszont ugye szomszéd nem pszichiáter és ezért nem is mindig segít a viselkedése a betegen. Ha segítünk, az sem oldja meg a gondokat, ha pedig támadunk, csak jobban befordul tőle a kényszeres gyűjtögető, ergo többet árt, mint használ. Sokszor hallom a kényszertakarítás, vagy az extrém takarítás közben, hogy a szomszéd fel van háborodva: „ő pedig segített, adott neki tiszta ruhát, meleg ételt, erre ez a hála….” A szomszéd segíteni próbált, aztán amikor nem érte el a kívánt hatást, akkor felháborodott és agresszívvé vált, ami tovább gerjesztette a folyamatot.
A kényszeres gyűjtögetők a legritkább esetben kerülnek orvoshoz. Mivel nincs betegségtudatuk. Ezért én azt javasolnám a segítő szándékú embereknek, ha tényleg jót akarnak, akkor mielőbb juttassák el szakértő orvoshoz a kényszeres gyűjtögetőt! Hogy ne legyen extrém takarítás a vége, ne én legyek akinek mennie kell!
Mint már említettem, a betegségben szenvedőknél a kényszertakarítás, vagy a szélsőséges esetekben az extrém takarítás csak átmenetileg oldja meg a szomszédok nyűgjét. A legjobb, ha folyamatosan kontroll alatt tartjuk őket szakemberek segítségével, vagy maguknak a szomszédoknak kell odafigyelniük.
És akkor most ki is a felelős?
MINDENKI
A szomszédok, mert a legtöbbet a gyűjtögetők és a saját környezetük érdekében maguk a szomszédok tehetnek. A rendszer, a beteg maga és a rokonok egyaránt!
A legkevésbé talán mégis maga a beteg okolható, hiszen a nincsen tudatában annak, hogy amit tesz, azzal mekkora károkat is okoz a környezetének. A másik és talán legmélyebb probléma a viszont a közöny. Amikor a lakóknál elszakad a cérna, akkor már rég késő. Az érintett már mélyen a betegségébe lesz temetve, a környezete menthetetlenül dühös lesz, a kényszertakarítás pedig csak átmeneti megoldást jelent. Általában maximum 8 év és újra ugyanazok az állapotok fognak uralkodni.
Ami viszont lényegében elmondható, a séma szinte mindig ugyanaz. A lakók nem vesznek tudomást a problémáról, csak amikor már a személyes életterüket is közvetlenül veszélyezteti a szenny. Vagy ha új lakó költözik a környékre, lépcsőházba, aki rögtön az elejét veszi a gondoknak. Végül pedig én kerülök a képbe, mivel a kényszertakarítás sajnos elkerülhetetlenné válik.

Mi a megoldás?
Meg kell érteni a beteget, és segíteni kell őt, hiszen önmagától soha nem fogja feladni a szokást, sőt inkább csak rosszabbodni fog. Ezért legyünk megértők, foglalkozzunk vele rendszeresen, beszélgessünk és próbáljunk meg segíteni abban, hogy lemondjon a fölöslegesen birtokolt tárgyakról! Ha úgy véli, az Ön környezetében is él olyan személy, akit a kényszeres gyűjtögetés veszélye fenyegeti, kérjen mielőbb segítséget szakértőtől!