A kényszertakarítás, vagy az extrém takarítás legtöbbször valamilyen kényszerbetegség, de minden esetben abnormális állapot miatt válik szükségessé.
Ha az egyén kényszeres gyűjtögető, akkor ahogy arról itt is írtam, betegség áll a háttérben. De dolgoztunk már olyan lakásban is, ahol az ott élő elhunyt, amit csak később vettek észre a szomszédok. Ilyenkor a túlzott elzárkózottságra, antiszociális életmódra gyanakodhatunk.
Számomra kettős érzés, hogy amikor megjelenünk kényszertakarítás, vagy extrém takarítás miatt az ingatlanban, akkor minden szomszéd felszabadul. Örülök, mert tudom, ezeknek az embereknek az életét jobbá tehetem a munkámmal. Egyben csalódott vagyok, hiszen tudom, mindezt kellő odafigyeléssel megelőzhették volna.
Na de mik azok a lehetőségek, amikkel megelőzhető lenne az extrém takarítás, kényszertakarítás elrendelése?
Figyelem
Mivel közösségben élünk és az ember eredendően társas lény, ezért szinte mondhatnám, kötelességünk figyelni egymásra. Ha valakivel úgy látjuk, nincs minden rendben, akkor érdemes elbeszélgetni vele. Néha ennyi is elég lehet, hogy visszahozzuk őt a rendes kerékvágásba, a normális életvitelbe. Ha időnként kérdezel a szomszédtól, elengedsz egy „mi újság, hogy vagyunk”-ot, még nem fog kiszáradni a torkod! És hidd el, ezzel az aprósággal is javíthatsz a helyzet súlyosságán!
Méltóság
Sokszor látom ahogy a betegségben szenvedő emberbe a szomszédjai még egyet „belerúgnak”. Ezzel is a kényszeres gyűjtögetés, az alkoholizmus, a totális zárkózottság felé terelve őt. Ennek a vége lesz az elfelejtett öreg, akit már hetek-hónapok óta senki sem látott, de elképszető bűz terjeng a lépcsőházban, esetleg az utcában. Esetleg a kosz mellett megjelennek a kártevők, a bogarak. Ilyenkor megint visszafordíthatatlanná válik a folyamat és végül egy sima nagytakarítás helyett jöhetünk mi, azaz a Káoszirtók és az extrém takarítás, kényszertakarítás. Add meg a tiszteletet a másiknak, hiszen ő is csak ember!
Felelősség
Itt is visszautalnék arra, amit a figyelem kapcsán írtam, kötelességünk figyelni egymásra. Hiszen a lakóközösség, amelyben élünk, a mi felelősségünk is, hogy milyen körülményeket teremt a másik félnek. Gondolj bele, ha idegen érkezik a környékre, és találkozik egy OCD-ben szenvedő beteggel. Akkor elsősorban nem a betegen fogja „számon kérni” a cselekedeteit, hanem a nemtörődöm lakókon. Azokon, akik annak fényében sem cselekedtek, hogy tudták, problémás a szomszéd. Így bátran kijelentem, a felelősség a környezeté. Mindenekelőtt a családnak kellene felfigyelnie a gondokra, de a kényszertakarítások, extrém takarítások zöménél olyanokkal találkozom, akiknek nincs családjuk, estleg nem tartják a kapcsolatot a rokonsággal.
+1 Szégyen
Azt gondolom, a legnagyobb falat mindenki számára, és amit semmilyen extrém takarítás, esetleg kényszertakarítás sem képes elmosni, az a szégyen. Ez mindenki szégyene! A kényszeres gyűjtögetőé, az alkoholista-nemtörődöm szomszédé, az antiszociális-elzárkózó nyugdíjasé és minden környékbeli lakóé, aki hagyta ideáig fajulni a dolgokat! A szégyen a tiéd is, te is részesülsz benne, mert neked is végig kell élned a folyamatot, amíg a kényszertakarítást elrendelik. Neked kell a bogarakat kerülgetned a lépcsőházban! Neked kell a szagot elviselned, ami az udvarodra is bekígyózik, és ami miatt nem tudsz kiülni a teraszra egy meleg nyári délutánon. Hidd el, a struccpolitika csak a szégyenhez vezet, és én nem akarom, hogy bárki szégyenben éljen!
Sok lakást láttam már, amit kényszeres gyűjtögetők, alkoholisták, kleptomániások, illetve egyéb OCD-ben szenvedő betegek tettek élhetetlenné. Legalábbis, ami a társadalmi normatívák szerint elfogadhatatlan állapotú. Hiszen ők mind ezek közt a körülmények közt élik a mindennapjaikat. Akármennyire is azt gondolod, hogy tehetetlen vagy, igenis megelőzheted az extrém takarítást. Egy ilyen lakás „nagytakarítása” rendkívüli összegekbe kerülhet, pedig a fent felsorolt néhány emberi tényezővel bárki megelőzheti a bajt.
Ha úgy gondolod, a te környezetedben is van olyan, aki segítségre szorul, akkor segíts neki, vagy bátran hívj hozzá szakembert! Idősek esetén minden városban van lehetőség családsegítőkhöz fordulni, illetve a helyi szociális jóléti intézményekhez (Miskolcon ők). Ha pedig már komolyabb a baj, a helyi önkormányzat, vagy az ÁNTSZ tud lépéseket tenni ezügyben.